A javaslatot a miniszter egy esetleges járványveszély kockázatainak minimálisra csökkentésével és a hazai járványügyi biztonság változatlan fenntartásával indokolta.
Egyértelműsítené azt is, hogy az egészségügyi szolgáltatók házirendjének tartalmaznia kell a leletkiadás szabályait is annak érdekében, hogy a beteg szabályozott módon ismerhesse meg az egyes vizsgálatok, beavatkozások eredményeit.
A javaslat azt is tartalmazza, hogy az egészségügyért felelős miniszter jogosult az egy megyét érintő egészségügyi válsághelyzet kihirdetésére. Ezzel lehetővé válik az egészségügyi válsághelyzet és vészhelyzeti ellátás részletes finanszírozási szabályainak megalkotása, rendeletalkotás az egészségügyi intézmények különböző terrorfokozatokhoz illeszkedő tevékenységére vonatkozóan, továbbá az egészségfejlesztési irodák finanszírozására vonatkozó részletszabályok megalkotása.
A tárcavezető azt is javasolja, hogy az elektronikus cigaretták, utántöltő flakonok és az úgynevezett dohányzást imitáló elektronikus eszközök gyártói és importőrei a forgalomba hozatali bejelentés fenntartásáért évente fizessenek szolgáltatási díjat, amelynek mértékét rendeletben határozzák meg.
Emellett 13 új pszichoaktív anyag esne szigorúbb - a kábítószerekkel egyező - elbírálás alá. Mentesítenék a kötelező kamarai tagság alól a Magyarországon tanuló, de itt egészségügyi tevékenységet nem végző külföldieket, továbbá visszavonnák a működési engedélyét annak a gyógyszertárnak, amelynek megszűnik a társadalombiztosítási ártámogatási szerződése.
A jogszabály-módosítás az Egészségügyi Világszervezet előírásainak változása miatt azt is rögzítené, hogy a sárgaláz elleni védőoltást tíz év eltelte után sem kell megismételni, az a beoltottak egész életére védelmet biztosít.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve