Szilágyi Zoltán elmondta: a Kossuth téri metrómegálló feletti épület, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) volt székháza bontásának teljes költsége 700 millió forint lesz, a nyertes a legalacsonyabb árat ajánló Market Zrt. lett. A kivitelezési szerződést a felek aláírták - tette hozzá. A 2-es metró épület alatti megállóját az utasok egyelőre zavartalanul használhatják, de a következő hónapokban számítani kell majd a Kossuth téri állomás ideiglenes lezárására. Ennek időpontjáról és időtartamáról az Országgyűlés Hivatala hamarosan tájékoztatást ad, miután egyeztetett a kivitelezővel - fűzte hozzá.
A tervek szerint a bontás 2017 márciusában fejeződik be, majd az új országgyűlési irodaépület építésével folytatódik a kivitelezés. A Kossuth tér arculatába illeszkedő, az eredeti, Hültl Dezső által 1928-ban készített homlokzati terveknek megfelelő, de minden más szempontból korszerű irodaház várhatóan 2018 második felében készül el - fogalmazott.
Korábban Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője azt mondta: az épület Duna felé néző homlokzatára 1928-ban nem született terv, így oda is olyat kell tervezni, amely illik a környező épületek stílusához. Wachsler Tamás ismertetése szerint a metrómegállót elsőként a bontásnál várhatóan november végétől zárnák le mintegy három hónapra, majd később az építkezésnél is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve