Tavaly szeptemberben kezdődött, és a napokban, május 13-án fejeződött be a Róbert Károly körút felújítása. A nyolc hónapig tartó, 1,35 milliárd forintos költségű munkálatok során "az áthaladó közúti, közösségi közlekedési és gyalogos forgalom folyamatos biztosításával a vállalt határidőre elkészült a Róbert Károly körút Árpád híd és Vágány utca közötti két és fél kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciója" - adta hírül korábban a BKK.
Csakhogy kimaradt egy nagyjából kétszáz méteres rész: a Róbert Károly körút-Váci út kereszteződése illetve a csomópontba bevezető és onnan kivezető, nagyjából 100-100 méteres útszakasz.
Kapcsolódó
A kérdéses útszakasz rekonstrukciója az M3-as metró felújítása után történik majd meg, ugyanis a szükséges metrópótlás idején a pótlóbuszok fogják használni azt, a buszok pedig a szokásosnál lényegesen jobban terhelik az útpályát. Emellett a metrófelújítással járó födém-szigetelési munkák is érintik majd ezt az útszakaszt - tudta meg a BKK-tól az atv.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve