A felmérés főbb eredményei várhatóan nyár végére állnak rendelkezésre. Ezt követően indulhat meg a közös modellezés, amely 2018 második negyedévében zárulhat le - derül ki abból az országgyűlési válaszból, amelyet Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára adott egy képviselői kérdésre.
Bár a felek 2008 és 2013 között már folytattak ilyen típusú vizsgálatokat, azok nem egységes adatbázis és módszertan felhasználásával és nem is közös szakértői együttműködés keretében készültek. Völner Pál felidézte: a bős-nagymarosi vízlépcsőt érintő jogvita rendezésére irányuló tárgyalások érdemben 2015 januárjában kezdődtek újra. Ekkor a szlovák fél jelezte: elfogadja, hogy Magyarország nem épít új vízlépcsőt a Duna közös szakaszán, valamint elismeri a Szigetközbe juttatott vízmennyiség lényeges megemelésének szükségességét.
Tavaly csak egy ízben találkoztak a felek formálisan, amikor rögzítették, hogy továbbra is érvényesnek tekintik a korábbi tárgyalási kereteket. Ekkor állapodtak meg abban is, hogy a felső szakasz rehabilitációjáról szóló érdemi tárgyalások megkezdése előtt szükséges a vízrajzi és természetvédelmi állapotfelmérés, illetve a helyrehozatal lehetséges megoldásainak átfogó ökológiai és műszaki modellezése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve