Az ITM korábbi döntése alapján Budapest és Pest megye kivételével már a hét elején újraindulhattak a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések.
A közleményben idézik Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki elmondta: csütörtökig a különböző kategóriákban közel 2500 vizsgázó adott számot felkészültségéről, ezen belül 1300-an a legtöbb jelentkezőt felvonultató "B" kategóriában. Az újraindulás után a sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában felülmúlta a korábbi időszak átlagát - tette hozzá.
"A mutató a közlekedési alapismeretekből vizsgázók esetén 66-ról 70 százalékra, a forgalmi vizsgát tevők esetén 56-ról 66 százalékra javult. A vizsgák minden esetben fennakadások nélkül zajlottak, a résztvevők fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat" - fogalmazott.
A korlátozó intézkedések legutóbb bejelentett feloldásával összhangban a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. Pest megye területén is haladéktalanul megkezdte a közúti járművezetői és közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezését, megnyitotta ceglédi, pomázi, szigetszentmiklósi és váci ügyfélszolgálati irodáit - írták.
A vizsgaközpont már fogadja az autósiskolákból beérkező vizsgajelentéseket, a vizsgák várhatóan a jövő hét első felében kezdődhetnek meg.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes helyszíneken továbbra is csak azok vizsgázhatnak, akik életvitelszerűen az adott területen (településen, megyében) élnek, vagyis a budapesti lakosok ebből a célból még mindig nem utazhatnak az ország másik részébe. A vizsgaközpont változatlanul csak ott szervez vizsgákat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés - maszk és kesztyű - viselése.
A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve