Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van. De mégsem lehetünk teljesen nyugodtak - nyilatkozta Nagy István a napilapnak.
Magyarországnak nem kell attól tartania, hogy élelmiszerhiány lesz, de ettől még élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából - magyarázta a miniszter.
Nagy István úgy véli, ehhez magas szintű nemzetközi összefogásra van szükség, a húszmillió tonna gabona fogadásához és továbbszállításához szükséges infrastruktúrát ugyanis ki kell építeni. És a megvalósítás nem tűr halasztást - közölte Nagy. (Ez irányba az Európai Bizottság már tett lépéseket, és ebből Magyarország és az itteni logisztikai cégek is profitálhatnának - a szerk.)
Az agrárminiszter a Sajón, Szlovákiában történt súlyos környezetkárosításról azt mondta, hogy az ügyben a szlovák környezetvédelmi miniszter megtette a feljelentést, a mentesítési munkálatok pedig hosszú tétlenkedés után végre megkezdődtek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve