Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó miatt 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást anélkül zárta le, hogy kezdeményezné Magyarország elmarasztalását az Európai Bíróságon.
Az Európai Bizottság döntéséből kiderül, hogy a távközlési szektorra vonatkozó különadó-szabályokra vonatkozó vizsgálathoz hasonlóan - ezt az ügyet sem tartja szükségesnek az Európai Bíróság elé vinni - írta közleményében az NGM. Az Európai Bizottság korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a kiskereskedelmi adó diszkriminatív, mert hátrányos helyzetbe hozza a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat, továbbá úgy vélte, hogy az árbevétel-alapú adó mértéke nem lehet progresszív.
Kapcsolódó
A magyar kormány üdvözli az Európai Bizottság mai döntését, hiszen megerősíti azt a következetesen képviselt magyar álláspontot, mely szerint az ágazati különadó nem sértette az uniós jogot - véli a minisztérium.
A kormány mind a mai napig büszke arra, hogy nem a hazai magánszemélyeket, hanem a "multikat" adóztatta meg, ennek érdekében, hogy kisboltokat ne sújtsa a kereskedelmi különadó, az adót a forgalom függvényében sávosan vetették ki. Az adónem három évig élt, addig mintegy 86 milliárd forintot fizettek be a multik.
Ráadásul az árbevétel meghatározásakor figyelembe kellett venni a kapcsolt cégek bevételeit is, így fordulhatott elő, hogy az egy cégben működő külföldi tulajdonú diszkontlánc az adó hatálya alá tartozott, míg a "legnagyobb magyar üzletlánc"-nak, amely franchise rendszerben külön cégekként működik nem kellett adót fizetniük. Az ügyben a Spar csoporthoz tartozó Hervis Magyarország fordult a magyar bírósághoz, amely az ügyet az luxembourgi Európai Bírósághoz utalta.
A luxembourgi döntés szerint a konkrét (Hervis) ügyben a magyar bíróságoknak kell a vizsgálatot indítani és levonni a következtetést. Az ügy a székesfehérvári bíróság előtt van, vélhetően a vita a Kúria előtt végződik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve