Az ipari termelés októberben 3 százalékkal haladta meg a 2010-es 10. havi teljesítményt - derül ki a KSH szerdai előzetes adataiból. Az ipari termelés volumene ugyan január-szeptemberig 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, a tendencia lefele mutat.
A 3 százalékos emelkedések azonban mindig magas bázissal párosultak, míg az előző év októberének az összehasonlítása alapja egyáltalán nem kiugró. A 2182 milliárd forint az akkori időszakhoz képest csak mérsékelt növekedést jelentett.
Kapcsolódó
Ez különösen a szezonálisan kiigazított havi növekedési ütemben kiugró, ott ugyanis abszolút nem fényes a helyzet. Októberben ugyanis 0,9 százalékkal már esett a termelés. Az elmúlt hónapok eredményeihez képest ez nem egy szélsőségesen alacsony érték, főleg, hogy ez tekinthető a szeptemberi 3,9 százalékos (a mai időszakban) igen szép teljesítmény korrigálásának is, hiszen így a két hónapban összesen még mindig 3 százalékos bővülés volt.
Az elkövetkező időszakban azonban az EU mérsékelt növekedéséről szóló hírek miatt nem lehet sok jóra számítani. A hazai ipar ugyanis nagyrészt külső piacokra termel, márpedig az Unió bővülése 2012 első felében a prognózisok szerint jobb esetben megáll, rosszabb esetben irányt vált.
Most pénteken további információk jelennek meg majd a harmadik negyedéves teljesítményről. A KSH közzéteszi a szeptemberi adatok részletes tartalmát is, valamint a GDP-ből az ipar hozzáadott értékét is megjeleníti (most a termelésre és értékesítésre vonatkozó számokat tette közzé a statisztikai hivatal)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve