"Ugyanazok, akik ma utcára hívják a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal, a tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek. A pedagógusok többsége azonban mára pontosan felismerte, hogy csak fel akarják őket használni. A baloldal kormányzása alatt mindig csak elvette a pénzt az oktatásból, eladósította és csaknem csődbe vitte az iskolákat fenntartó önkormányzatokat, több száz iskolát zártak be, és több ezer tanárt tettek az utcára.
A polgári kormányzás óta a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés indult, átlagosan 50 százalékkal emelkedik a tanárok bére. A béremelés idén és jövő ősszel is folytatódik és bérrendezés kezdődik az oktatást segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozóknak is. A pedagógusokat érintő minden más szakmai kérdésben is sorra születik megegyezés a köznevelési kerekasztalnál. A szülők terheinek csökkentését ingyenes gyermekétkeztetési és tankönyvellátási programmal segítjük, a rászoruló gyermekek étkeztetését a nyári szünetben is biztosítjuk. Jövőre 455 milliárd forinttal többet fordítunk a köznevelésre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben." - olvasható a frakció közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve