Takács Péter közölte: a vádlott négy társa ellen is vádat emeltek csalás és vesztegetés miatt. A vád szerint a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház vezető beosztású gazdasági alkalmazottja 2012 és 2014 között egy kft.-nek kifizetéseket teljesített több mint 91 millió forint értékben klímaberendezés-karbantartásért, holott a feladatot az intézmény dolgozói is el tudták volna végezni. A cég ráadásul az indokoltnál hat-hétszer több munkaórát számolt el. A számlák befogadásáról a vádlott intézkedett, amikor pedig betegállományba került, a kft. folytatta a túlszámlázást egy másik kórházi vezető megtévesztésével.
A kórházi vezető 2013-ban a balatoni nyaralójába - a szerződéses viszony biztosítása érdekében - új bejárati ajtót kapott a kft. képviselőjétől ingyen. Ezen kívül a kórház nővérhívó rendszerének karbantartására negyedévente esedékes 995 680 forintért szerződtetett másik gazdasági társaságnak is befogadta a számláit, annak ellenére, hogy szerződésszerű teljesítés nem történt, és a kiszámlázott összeg harmadát visszakapta. Arról állapodtak meg, hogy "úgysem kellett a nővérhívókkal semmit sem csinálni".
A kórházi vezető mindemellett több alkalommal rávette az egészségügyi intézmény szerződéses partnereit arra, hogy a valódi értéken felül, a korábbi ajánlathoz képest magasabb értéken számlázzanak a kórháznak, és a különbözet egy részét magának juttatta vissza.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve