Az ügy 43 éves dombóvári vádlottja 2017-ben a tényleges gazdasági tevékenységet végző vállalkozása mellett céget hozott létre áfa jogosulatlan visszaigénylésére. Emellett két bűntársával további társaságokat is alapított, amelyekbe cégvezetői pozícióban, strómanként többségében szerb állampolgárokat vont be. E cégek a székhelyükön nem működtek, a kézbesítési megbízottjuk egy hajléktalan volt, könyvelésüket ugyanaz a könyvelő végezte.
Bár a társaságok tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak, elkezdtek egymás felé számlákat kibocsátani, illetve befogadni. A dombóvári férfi a többi cég által kiállított, mintegy 430 millió forint bruttó értékű fiktív számlákat befogadta az ügyvezetése alatt álló társaság könyvelésébe, majd azokat az áfa jogosulatlan levonása érdekében a bevallásaiban szerepeltette.
Az ügy érintettjei két év alatt mintegy 100 millió forint adót csaltak el. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt mindhármukkal szemben letöltendő szabadságvesztést indítványozott, közülük a körbeszámlázást működtető férfira hat év börtönbüntetés mellett pénzbüntetést és 56 millió forint vagyonelkobzást kért a bíróságtól, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve