A több mint hatszáz ember bevonásával végzett kutatás eredménye az első, amely arra utal, hogy a különböző gyártótól származó vakcinák akár felcserélhetők lehetnek: a múlt héten tették közzé az ugyanezen irányba folytatott brit kutatás mellékhatásokkal kapcsolatos eredményeit, ott a hatékonysággal kapcsolatos adatok hamarosan befuthatnak, írja a Nature nyomán az Infostart.
Az AstraZeneca vakcinájának vérrögösödést okozó hatása miatti félelmek után egyes európai országokban már nyitott a lehetőség azok előtt, akik elsőként az AstraZeneca vakcinájából kaptak, hogy másodikként másféle oltást vegyenek fel. A kutatók azt remélik, akár erősebb immunválaszt is kiválthat az, ha kétféle oltóanyaggal immunizálják az embereket, s persze segítséget is jelenthet ez az oltáskészletek menedzselésében.
A spanyol CombivacS kutatást áprilisban kezdték meg 663 olyan ember bevonásával, akik az AstraZeneca vakcináját egy adaggal már felvették. A bevont önkéntesek kétharmadát véletlenszerű alapon választották ki arra, hogy a Pfizer oltásából kapjanak - a maradék egyharmad még nem kapta meg a második adagot.
A Pfizer vakcinájának sikerült az első adag AstraZeneca-oltás által kialakított védettségi szintet megemelni: az érintettek szervezetében több antitestet termelődött, amely laboratóriumi körülmények közt felismerték és semlegesítették is a SARS-CoV-2-t.
A kontrollcsoport tagjainál nem emelkedett így az antitestszint. Az eredmény pontosan az, amiben a kutatók reménykedtek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve