A panaszt Karácsony Gergely, a PM politikusa tette. Alkotmányjogi panasszal akkor lehet az Ab-hoz fordulni, ha egy egyedi ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvényben biztosított jog sérülhetett.
A képviselőjelölt azt követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, hogy a budapesti 13-as számú egyéni választókerületi bizottság jogsértést állapított meg egy villanyoszlopon elhelyezett választási plakát ügyében. Az ügyben másodfokon eljáró Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a határozatot helybenhagyta, majd a Kúria is helybenhagyta a testület döntését.
Az Ab honlapján közzétett határozatban utalnak a panasztevő álláspontjára, amely szerint a választási kampánnyal összefüggésben a véleménynyilvánítás szabadsága kormányrendeleti szintű szabályozással nem korlátozható. Az Ab határozata szerint az indítvány ugyanakkor nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető indokolást az alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegére, illetőleg arra nézve, hogy a bírói döntés miért ellentétes az alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
Az Ab szerint nem teljesültek az indítvánnyal szemben törvényben megkívánt formai feltételek, ezért a testület az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
A nyolc-hét arányban, szűk többséggel elfogadott határozathoz különvéleményt fűzött Paczolay Péter is. Az Ab elnöke azt írta, nem ért egyet az alkotmányjogi panasz visszautasításával, a panasz szerinte megalapozott. Közölte, a plakátok a választási eljárási törvényben (Ve.) szereplő korlátozások mellett bárhol elhelyezhetők.
Idézte az Ab-nak egy korábbi határozatát, ami szerint az alaptörvényben elismert véleménynyilvánítási szabadság kiterjed a választási kampány során a jelöltek és a jelölőszervezetek által folytatott kampánytevékenységre, amelynek egyik eszköze a választási plakátok készítése és elhelyezése.
A Ve. értelmében a plakátok a kampányidőszakban a Ve.-ben meghatározott kivételekkel korlátozás nélkül elhelyezhetők. Ez a szabály azt jelenti, hogy a Ve. rendelkezésein kívül más szabály a plakátok elhelyezésére nem alkalmazható - írta különvéleményében Paczolay Péter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve