A jogszabály szombaton jelent meg,
A washingtoni központú önálló nemzetközi intézmény, amely az országok és államok közötti beruházási viták megoldására alakult, az International Center for Settlement of Investment Dispute (Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja - ICSID) előtt egy brit cég támadta meg a magyar államot, mert 2013-ban a földtörvény módosítására hivatkozva felmondták a céggel hosszú távra kötött földbérleti szerződést egy több mint 500 hektáros területen - írta a portál.
A Magyar Farming Company Ltd. (MFC) és annak leányvállalata, a burgonyatermesztéssel és marhatenyésztéssel foglalkozó, az ikrényi állami gazdaságból alakult Inícia Zrt., illetve annak közvetlen tulajdonosa, a Kintyre Kft. kezdeményezte jogvitára a határozat szerint 300 millió forintot csoportosítanak át az idei költségvetésből, 686 milliót pedig a jövő éviből. Az államot az ügyben a Horváth & Partners Law Firm DLA Piper ügyvédi iroda képviseli - derül ki a periratból.
Az Európai Bíróság 2018. márciusban már kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes a külföldiekkel kötött határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonbérleti szerződések - ismertebb nevükön zsebszerződések - felmondását lehetővé tevő törvénymódosítás. Az ügy alapja, hogy a második Orbán-kormány 2013-ban a mezőgazdasági földek esetében megvonta azon személyek haszonélvezeti jogát, akik nem közeli hozzátartozói voltak a területek tulajdonosainak. Ezzel a külföldi állampolgárok földtulajdon-megszerzéséről szóló, zsebszerződések megállapodásait kívánták felszámolni.
Azóta pedig, november végén kötelezettségszegés kimondását is javasolta az ügyben a főtanácsnoki indítvány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve