Csütörtöktől új vezetés alá helyezi a kormány Magyarország EU mellett működő Állandó Képviseletét (ÁK) Brüsszelben. A távozó állandó képviselő, Györkös Péter (képünkön balra) öt évig állt az intézmény élén.
A brüsszeli szakblog szerint a kedden Brüszelbe látogató Lázár János állománygyűlést hívott össze a képviseleten, ahol "megköszönte Györkös Péter nagykövet munkáját, kiemelve: a leköszönő nagykövetre legalább ilyen fontos feladatok várnak Berlinben, ahol folytatja a munkáját" - írja az Eurologus.
Kapcsolódó
Brüsszeli diplomáciai körökben úgy beszéltek Györkösről, hogy ő volt az, aki le tudta fordítani Orbán Viktor EU-kritikus politikáját a diplomácia brüsszeli nyelvére, és szakpolitikai szintre szorította a vitát a magyar kormány olyan intézkedéseiről, amelyek nagy port kavartak az EU-s intézmények körül.
Györkös Péter közel húsz éve foglalkozik EU-integrációs ügyekkel. Pályafutását német referensként kezdte a Külügyminisztériumban, a rendszerváltás után Magyarország bonni nagykövetségének politikai osztályát vezette. 2007-től két éven át Zágrábban volt nagykövet.
Utódja, Várhelyi Olivér a helyettes állandó képviselő posztról veszi át Györkös helyét. 2011 óta ő felügyeli magyar részről a belsőpiaci, mezőgazdasági, oktatási, munkaügyi, környezetvédelmi, energiaügyi, és más szakpolitikai tárgyalásokat az EU Tanácsában. 1996-ban kezdett a Külügyminisztériumban. Hosszú időt töltött már Brüsszelben: 2001 és 2006 között az ÁK jogi szolgálatán dolgozott, 2003-tól vezetőként. 2008-tól 2011-ig az Európai Bizottság Belsőpiaci és Szolgáltatási Főigazgatóságán volt osztályvezető.
Lázár a csütörtöki Kormányinfón azt mondta: nagy feladat hárul az új nagykövetre és a képviseletre, mert a magyar álláspontot kell képviselniük erőteljesen több kötelezettségszegési eljárásban és az új földtörvényt illetően is.
Diplomaták is érkeznek
Nem csak a nagykövetek szintjén történnek változások az Állandó Képviseleten (ÁK), hanem folyamatosan érkeznek új diplomaták is olyan pozíciókba, amelyek részben már az év első felében megüresedtek, és azóta nem töltötték fel őket.
Az ÁK kormányzati felügyelete 2014 végén került át a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól a Lázár János által vezetett Miniszterelnökséghez. A 172/2012. kormányrendelet azóta kimondja, hogy az Állandó Képviselet diplomatái és szakdiplomatái esetében az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter, vagyis Lázár a diplomaták "kihelyező vezetője". Arra, hogy kit nevezzenek ki szakdiplomatának, a szaktárca - a nemzetgazdasági, igazságügyi, földművelésügyi stb. - tesz javaslatot, de kihelyezés akkor jön, "ha a személyi javaslattal a kihelyező vezető egyetért".
Az Eurologus szerint a váltás nem volt zökkenőmentes. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy sok diplomata egészen tavaszig nem tudta, hogy kitöltheti-e a mandátumát Brüsszelben, illetve, hogy meghosszabbítják-e a kiküldetését. A hazahívott munkatársak helyére lassan jön az utánpótlás - év végéig is számítanak még új emberekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve