A módosító határozatok a Magyar Közlönyben jelentek meg.
Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) két prioritásának fejlesztési keretét még 2016 májusában határozta meg a kormány. Most ezt a határozatot egészítette ki a következő projektekkel:
Kapcsolódó
- a 471-es számú főút fejlesztése Debrecen-Hajdúsámson között, Hajdúsámson elkerülésével (16 milliárd),
- a Jászberényt elkerülő út III. üteme (6,1 milliárd),
- az M76-os autóútnak az M7-es autópálya holládi csomópont és Balatonszentgyörgy közötti szakasza (21,6 milliárd forint).
Az IKOP "Budapest Kelenföld -Székesfehérvár vasútvonal rekonstrukciója 1/3. ütem Székesfehérvár vasúti csomópont átépítése" című projekt is módosul. A hazai forrás 4 milliárd 620 millió, míg az uniós támogatás 1,7 milliárd forinttal emelkedik. Így a teljes hazai forrás 4 milliárd 19 millió és egy másik tételben 1 milliárd 711 millió forinttal emelkedik. Az IKOP forrás 11 milliárd 39 millió forint. A teljes költség 16 milliárd 769 millió forintot tesz ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve