A Fidesz a rezsifórumok tapasztalatai alapján azt is kezdeményezi a kabinetnél, hogy a mérőórák cseréjének költsége ne a fogyasztókat terhelje, valamint hogy a mérőórákon jelzett fogyasztás és a számlázás kerüljön szinkronba - mondta a politikus. A kormánypárt "3+1" javaslatának része a bekötési, bekapcsolási díjak és fejlesztési hozzájárulások felülvizsgálata is az építési vállalkozók szövetségével való egyeztetést követően - ismertette a frakcióvezető, hozzáfűzve, hogy ezek a költségek az ország különböző területein változóak, a hálózatbővítési díjak minimum 60-70 ezer forint között mozognak.
Rogán Antal a közműalapdíjakról azt mondta, hogy ezek "nem kis költséget" jelentenek a családoknak, hiszen például a villamos energiánál ez évi 2-3 ezer forint, a gáznál 10-15 ezer, a távhőnél pedig 57-84 ezer forint. (A frakcióvezető vélhetően bruttó árakról beszélt - a szerk.) A mérőórák cseréjéről szólva megjegyezte, hogy a díjszabások itt is nagyon eltérőek, de akár 115 ezer forintba is kerülhet a csere.
Mindezzel akár évi százezer forint körüli összeget is spórolhatnak a fogyasztók - közölte Rogán Antal, hozzátéve, azt kérték, hogy a kormány a következő ülésén foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel.
A százezres spórolás jól hangzik, de a fogyasztók túlnyomó többségét jobbára a fentiekből csak az alapdíj érinti, ami a gázszolgáltatóknál évi mintegy nettó tízezer, áramszolgáltatóknál 1,5-2 ezer forint. Magyarországon közel 5,1 millió háztartást látnak el árammal a villamosenergia-szolgáltatók, míg vezetékes gáz mintegy 3,4 millió háztartáshoz van bekötve. Csak az alapdíj eltörlésével az áramszolgáltatók elméletben összesen 7,7-10,2 milliárdot, a gázszolgáltatók mintegy 34 milliárd forintot buknának, másfelől ennyi maradna a fogyasztók zsebében, amit másra költhetnek. A kormány tervei alapján azonban ennél is nagyobb mínusszal számolhatnak a szolgáltatók.
Fél négykor az Elmű részvényei 15 000 forinton stagnáltak, az Émász papírjai pedig 4,5 százalékos veszteséggel 13 800-on forogtak.
Amint arról beszámoltunk, vasárnap Lázár János közölte azt, hogy a kormány szerdai ülésén fogja tárgyalni, hogy miként lehet nonprofittá tenni a közműszolgáltatásokat. A Miniszterelnökség államtitkára úgy fogalmazott egy lakossági fórumon, hogy "úgy látszik nem tudjuk annyival csökkenteni a rezsit, hogy ne legyenek nyereségesek az energiaszolgáltatók."
Ezt megelőzően az Elmű-Émász került célkeresztbe, a kormánynak az előre hozott közgyűlés lett gyanús.
Rogán közölte: ha a kabinet kéri az ügyben a parlament összehívását, mert mégis törvényi változtatások szükségesek, a Fidesz képviselőcsoportja támogatni fogja azt. Elismerte: mindez fájni fog a szolgáltatóknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve