A pályázat során előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. Az észak-alföldi régió után 2016. július 11-én reggel 8 órától a dél-alföldi régióban nyílt meg a pályázati lehetőség a nagycsaládosok és nyugdíjasok részére, július 13-ától valamennyi magánszemély pályázhat.
Az eddigi tapasztalatok szerint a pályázati lehetőséget ezúttal is nagy érdeklődés övezi. Az észak-alföldi régióban több 6386 pályázatot véglegesítettek, a pályázók közel 70 százaléka tartozott a kedvezményezett célcsoportokhoz.
A háztartási nagygépek cseréje alprogram újranyitásának célja, hogy csökkentse a családokat terhelő kiadásokat. A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás.
A jelenleg rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeg elosztása régiónként történik. Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. Amennyiben két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve