A Népszava is úgy értesült, hogy Demeter kilépett a frakcióból. Kedd este Burány Sándor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az MTI megkeresésére elmondta, hogy Demeter Márta nemcsak a frakcióból, hanem a pártból is kilépett - írja az Index.
Demeter Márta 2014 óta parlamenti képviselő, jelenleg a külügyi bizottság tagja. Korábban Zuglóban indult jelöltként, aztán bekerült a párt országos vezetésébe Mesterházy Attila elnöksége idején: 2012 márciusától az MSZP országos elnökségének tagja volt.
Kapcsolódó
A Magyar Nemzet szerint Demeter azzal indokolta távozását, hogy "az MSZP formális és informális vezetői közül többek tettei is olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek egyértelműen megkérdőjelezik a párt hitelességét, illetve elkötelezettségét a kormányváltásra". Demeter szerint egyes MSZP-s vezetők nem a győzelemért dolgoznak, a 2018-as választást feladták és 2022-re készülnek. A képviselőnő úgy gondolja, hogy "ezek a problémák morális deficitet okoznak, aláássák az MSZP elkötelezett tagjainak mindennapi munkáját, és cserben hagyják Magyarország lakosságának csaknem felét, akiknek szerinte egyetlen esélye a normális jövőre a kormányváltás lenne".
Az MSZP délután közleményben fejezte ki sajnálatát Demeter távozása miatt, egyben emlékeztette a képviselőt, hogy "parlamenti mandátumát az MSZP szavazóitól kapta, így ez a felhatalmazás csupán a szocialista frakcióban betöltött képviselői helyre vonatkozik". Az MSZP azt írta: "Demeter Mártának ezért vissza kell adnia parlamenti képviselői helyét, hogy azt a választók akaratának megfelelően továbbra is egy MSZP-s politikus tölthesse be".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve