A magyar kormány elkötelezett a hiánycél tartása érdekében - nyilatkozta Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hozzátéve: az unió azért lát kockázatokat, mert tavaly gyengébb volt a gazdasági teljesítmény a vártnál.
Ha a kockázatok valóban fenyegetik a hiánycél teljesülését, akkor az erre a célra képzett bőséges tartalékokat használja fel a kormány.
A második lépés az útdíj és a online pénztárgépek bevezetésének csúszása által jelentett költségvetési kockázatok kezelése. Már született két olyan kormánydöntés, ami ezt a munkát gyorsítja fel. (Az e-útdíjról megjelent friss intézkedésekről részletesen itt olvashat.) Ha ez sem lesz elég, akkor további lépésekre lesz szükség mondta a miniszter. Ám "most abból indulunk ki - és azért hadd jegyezzem meg, hogy az első két hónapon sem vagyunk túl még -, hogy ebben az évben a tervezett számok úgy fognak alakulni, mint ahogy azt a parlament tavaly év végén elfogadta".
A lapunk által megkérdezett elemzők úgy látják, hogy akár újabb megszorításokra kényszerülhet a kormány a hiánycél tartásához.
Arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a következő gazdasági miniszter, Varga úgy válaszolt, hogy a kérdésben a miniszterelnök az illetékes, ha ő úgy dönt, hogy szükség van változásra, akkor majd nyilván javaslatot fog tenni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve