A tárcavezető a pénzintézet éves közgyűlésének helyszínén, Cipruson a lapnak elmondta, hogy a kormány elégedett az EBRD-vel való együttműködéssel, és további beruházásokra ösztönözte a hitelintézetet. A miniszter szerint jól működik például az a megállapodás, amelynek keretében 2015-ben a kormány a bankrendszer terheinek csökkentésére tett vállalásokat, továbbá az EBRD-vel egyetemben fejenként 15 százalékos tulajdonrészt vett az osztrák Erste Bank hazai leányvállalatában.
Arra a felvetésre, hogy a 2018-as költségvetés jelentős mozgástere akár a tervezettnél nagyobb arányú bankadócsökkentést is lehetővé tenne, Varga Mihály azt mondta, ilyesmi nincs napirenden - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az EBRD szakértői szerint jelentősen javultak az összgazdasági kilátások, idén és jövőre is 3 százalékos bővülést várnak a bruttó nemzeti termékben. Ez a tavaly novemberi 2,4 százalékhoz képest jelentős emelkedés, azonban így is jócskán elmarad a gazdasági kormányzat által várt 4 százalék körüli értéktől. Az eltérésről a lapnak Mateusz Szczurek, a magyar térség vezető szakértője elmondta, az EBRD másként ítéli meg a beruházások ütemének várható növekedését. (Ingatlanok árverése - ehhez lesz egy-két szava az EBRD-nek is.)
Varga Mihály szerint azonban az EBRD értékelésével szemben számos tényező afelé mutat, hogy a kitűzött növekedési cél eléréséhez szükséges évi 20 százalékos bővülés megvalósítható a beruházásokban. A miniszter szerint ez nagyban függ attól, hogy milyen arányban sikerül külföldi befektetőket Magyarországra vonzani. Ebben bizakodásra ad okot, hogy a felmérések szerint a gazdaság számára fontos cégek újból is szívesen beruháznának Magyarországon - hangsúlyozta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve