A csomag keretében az adótörvények kisebb módosítása mellett a foglalkoztatás szabályainak átalakítása, az államháztartási törvény módosítása, illetve a versenyképesség javítása kerül hamarosan a parlament elé.
A kabinet jelentősebb, egy-két százalékpontos mérséklésnél biztosan nagyobb járulékcsökkentést szorgalmaz, ám a konkrét javaslatot csak a Versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma tárgyalásainak során ismertetik. A kormány célja, hogy legalább 5-6 éves távlatában javuljon a versenyképesség és az adóék nagyságának tekintetében ekkorra elérjük Csehország és Szlovákia szintjét.
Kapcsolódó
Nincs konkrét elképzelés arról, hogy már januárban bejelentik-e a járulékcsökkentést. Varga Mihály szerint nem volna helyes, ha a kormány fix időpontról, illetve tételekről beszélne, mivel a javaslat formába öntéséhez tárgyalásokra van szükség, cél azonban, hogy a tehercsökkentés minél hamarabb megtörténjen.
Felelőtlenség lenne már most azt mondani, hogy 2017. január 1. kőbe lesz vésve, hiszen a cégeknek felkészülési időre lehet szükségük és a konkrétumok a partnerek javaslatától is függnek. Annyi bizonyos: "Jelentős mérséklést szeretnénk elérni és tisztában vagyunk vele, hogy az egészségbiztosítási és a nyugdíj biztosítási kassza szempontjából akár egy százalékpontos módosítás is százmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést jelenthet" - mondta a miniszter. Varga nem tájékoztatott arról, hogy mi lehet majd a köztehermérséklés fedezete, azt ugyanakkor elmondta, hogy a lépés nem társulhat adóemeléssel.
A szociális partnerekkel folytatott tárgyalások ezen a héten kezdődnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve