Varga Mihály pénteken az ATV Szabad szemmel című műsorában kifejtette: 2015-ben a kormány hiányterve 2,3 százalék volt, a tényleges hiány azonban 1,9 százalék lett.
Az elmúlt három évben a valós hiány mindig jóval kisebb lett a tervezettnél. Ez 2017-ben is bekövetkezhet, részben az adócsökkentés fehérítő hatásának, részben a gazdaság növekedésének köszönhetően - mondta a miniszter.
A kormány abból indult ki, hogy a többletből forrásokat lehet biztosítani a béremelésre, az alapvető élelmiszerek adójának csökkentésére. Ennek olyan hatása is lehet, hogy a hiány a tervezett 2,4 százaléknál kisebb lesz. A cél egyébként csupán az volt, hogy a hiány 3 százalék alatt legyen - tette hozzá Varga.
Az idei költségvetés módosításáról elmondta: a magyar-román határon építendő kerítés ügye korábban fel sem merült, erre szükség esetén a forrásokat biztosítani kell, továbbá vannak bérfejlesztési kérdések és olyan beruházások is, amelyeknek többletforrásigénye van.
A kormánynak mozgástérrel kell rendelkeznie, hogy év közben is hozhasson döntéseket. Ezt a költségvetés többletbevételei teszik lehetővé.
Az üzletek vasárnapi nyitvatartásáról Varga Mihály azt mondta, nem a népszavazási kezdeményezés az oka, hogy visszaállították a korábbi állapotot. A kormány annak idején azt ígérte, egy év múlva megvizsgálja, milyen hatásai vannak a rendelkezésnek. Úgy látta, hogy az emberek nem fogadják el, ezért született ez a döntés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve