A szaktárca tájékoztatása szerint a nemzetgazdasági miniszter a közgyűlésen találkozott többek között a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével, Cyril Mullerrel, akivel áttekintették a Magyarország és a Világbank közötti aktuális ügyeket, és tárgyaltak a nemzetközi migrációs helyzetről is.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a migrációs helyzet esetében nem csupán magyar, vagy uniós kérdésről van szó, szoros együttműködésre van szükség a kibocsátó és tranzit országokkal annak érdekében, hogy megelőzzék a migráció kialakulását és csökkentsék a migrációból fakadó problémákat - írja közleményében az NGM.
Kiemelten fontos, hogy a válságövezetek szomszédságában nyújtson a nemzetközi közösség komoly és hatékony támogatást, valamint hogy megerősítse a tranzitállamok menekültügyi, migrációs, határigazgatási kapacitásait. Ehhez jelentős pénzügyi források biztosítására is szükség van, ebben kérte a Világbank, mint a kérdésben komoly szakértelemmel rendelkező nemzetközi fejlesztéspolitikai intézmény támogatását is - tájékoztatott a szaktárca.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte azt is, hogy a nemzetgazdasági miniszter a nap folyamán előadást tart a Bank of America Merrill Lynch által szervezett befektetői konferencián, ahol ismerteti a magyar nemzetgazdaság fejlődésének meghatározó kérdéseit és a növekedési kilátásokat.
A közgyűlésen folytatott találkozók során megerősítést nyert, hogy a magyar nemzetgazdaság kilátásait az egyes intézmények várakozásai alapvetően tükrözik, és alátámasztják a kormányzati prognózisokat.
Az IMF néhány napja 0,3 százalékponttal felfelé módosította a magyar gazdaság idei növekedési előrejelzését 3,0 százalékra, míg a 2016-ra szóló, 2,3 százalékos növekedési prognózisát 2,5 százalékra emelte.
Christine Lagarde IMF vezérigazgató és Jim Yong Kim a Világbank elnökének meghívására a miniszter részt vesz a nap végén az élelmiszeripar biztonságáról, fenntarthatóságának globális kérdéseiről, valamint azok gazdasági hatásairól szóló szűk körű miniszteri munkavacsorán - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve