A koronavírus-járvány előtti időkben az ünnepi beszerzések novemberben kezdődtek, mert a lakosság nagy része kéthavi fizetésből gazdálkodja ki a karácsonyi kiadásokat, erre pedig időben fel kell készülnie a boltoknak - mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A szakértő szerint a járvány miatt különösen nem javallott, hogy a vásárlók az utolsó pillanatra hagyják az ajándékok kiválasztását.
Egyelőre képtelenség megjósolni az ünnepi forgalmat. Eleve visszafogottabb az áruházi költekezés azért, mert az üzletekben maszkban kell tartózkodni, és tartani kell a távolságot másoktól. Vámos jelezte azt is, hogy a kereskedők bőségesen felkészültek a szezonális áruválasztékkal, és a kínálat az év végéig bővül.
Az internetes boltokban az ajándékvásárlásokat eddig a novemberi fekete péntek (Black Friday) akciókra érkező tömeges megrendelések fűtötték fel, ám úgy tűnik, a koronavírus évében az interneten is hamarabb indul az ünnepi költekezés. Sokan ugyanis azt is figyelembe veszik, hogy a futárcégek az idő előrehaladtával egyre nehezebben tudják majd teljesíteni a túlrendeléseket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve