Egészen abszurd forgalmi helyzetet eredményez egy elsőbbségadás tábla hiánya a budai rakparton futó kerékpárútnál.
A Margit híd északi oldalán, ahol a hídról lefutó kerékpárút keresztezi az Árpád fejedelem útját és betorkollik a rakparti "főútra" (a térképen kisebb karikával jelölve) jelenleg jobbkéz-szabály van érvényben. (Teljesen ostobának nézik az autósokat.)
Ez teljesen életszerűtlen, hiszen azt jelenti, hogy a rakparton 25-30 kilométer per órával haladó, északi irányból érkező bringásoknak meg kell állniuk azok miatt, akik éppen csak átértek az Árpád fejedelem útján, ráadásul kanyarodnak a rakparti útra. Ellenben nekik el kell engedniük a déli irányból szintén gyorsan érkezőket, ha az Árpád híd felé folytatják útjukat.

A helyzetet súlyosbította, hogy a pár száz méterre északra lévő alsó rakparti lehajtó (térképen nagyobb karikával jelölve) lámpáját pont úgy hangolták össze az Árpád fejedelem útján átkelőjével, hogy a kerékpárosok másodpercre pontosan egyszerre érjenek a kereszteződéshez.
Érdekes, hogy a csomópontnál van elsőbbségadás kötelező táblája a szomszédos parkolóból kihajtó autósoknak és szerencsére van az Árpád fejedelem útja felé is.
Lapunk megkereste a Budapest Közút Zrt.-t, akik azt közölték, hogy több kerékpáros jelezte már a problémát, így felülvizsgálták a kereszteződés szabályozását és indokoltnak tartják a módosítást.
Az Árpád fejedelem útját keresztező kerékpárosok forgalmát alárendeljük a Dunával párhuzamosan haladó kerékpárút forgalmának.
- írják. Hogy pontosan mikor kerül ki a tábla, az még kérdéses, amint megtudjuk, a cikket frissítjük.
A kérdés, hogy ez mennyire jelent megoldást. Aki ugyanis gyakran közlekedik arra, látja, hogy sok kerékpáros körültekintés nélkül hajt rá a rakpartra. Az a tény pedig, hogy sokan a Margit híd felé kanyarodva sem maradnak a saját sávjukban, arra enged következtetni, hogy nem a jobbkéz-szabály adta lehetőséget használják ki, hanem egyszerűen figyelmetlenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve