A konstrukció megszüntetését a kormánypártok már szeptember eleji, balatonfüredi frakcióülésén belengették, egy héttel azelőtt, hogy a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő öt év után a bóvliból a befektetési ajánlású kategóriába emelte vissza a magyar államadósság-besorolást. A megszüntetést a megváltozott gazdasági környezettel indokolták. A felminősítés után logikusan még kevesebb ok maradt fenntartani a közvéleményt is egyre inkább irritáló, a korrupció és a haverok feltőkésítésének szinonimájává vált megoldást - írja a lap.
Noha a témában azóta megszólaló kormánypárti politikusok a miniszterelnökkel egyetemeben azóta is csak a rendszer felülvizsgálatáról beszéltek az elmúlt hetekben, a portál információi szerint már eldőlt, hogy év végéig beszüntetik a kötvények forgalmazását és - a már megvásárolt papírokat nem bolygatva - 2021-ig kivezetik a befektetési piacról a konstrukciót.
A folyamatot a Jobbik múlt heti ultimátuma miatt kellett felpörgetni, nehogy úgy tűnjön, hogy a kormány beadja a derekát az ellenzéki párt zsarolásának. Orbán Viktor kitartóan azt kommunikálja majd, hogy a döntést a Jobbik zsarolásától függetlenül hozta meg.
A megoldás technikai részleteiről kedden tárgyal a stratégiai kabinet, szerdán pedig a kormány, az egészet pedig bele is pakolják rögtön az államháztartási törvény NGM-ben készülő, jövő héten amúgy is benyújtani tervezett módosításába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve