A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Ha nem is határidőre, de az idén befejeződik a tojótyúkketrecek kötelező cseréje − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Földi Péter, a Baromfi Terméktanács szaktanácsadója azt követően, hogy csütörtökön az Európai Bizottság bejelentette, 13 tagországgal, köztük Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárást indít, mert az elmúlt 12 évben nem sikerült végrehajtani az állatjóléti célú beruházásokat. (Legalábbis ott, ahol folytatni szeretnék a tojástermelést. Mintegy 90 nagy termelő jelezte, hogy folyamatban van a korszerűsítés, ám határidőre nem végeznek vele, mintegy 100-an viszont vélhetően nem folytatják a tevékenységet).
A Tojásszövetség tudomása szerint további 170 kisebb gazdaságban zajlik még az átalakítás. Ezek többnyire pár száz, pár ezer tojót tartó vállalkozások. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) felmérése szerint mintegy 200 ezer tyúk eshet ki a termelésből a telepbezárások miatt. Ez az intenzív tartásban lévő 4 millió tyúkhoz képest csekély mennyiség. Összesen mintegy 700 ezret érinthet az új, szigorúbb tartási körülmények bevezetése. A ketreccsere miatt várhatóan évi 45-50 millió tojás esik ki a piacról.
Magyarországon az éves, 2,7 milliárd darabos tojásfogyasztásból mintegy 200 millió darab importból érkezik − ezt a gyenge forint árfolyam egyelőre fékezi. Ha a bizottság lépése miatt valóban hatályba lép a nem EU-konform tojásra az importtilalom, a kieső árualap miatt további áremelkedés várható. Az EB döntése szerint ugyanis 2012-től már nem lehetne forgalomba hozni az unió területén olyan tojást, amit hagyományos ketreces tojótyúktartás során állítottak elő. (Utóbb enyhült a bizottsági szigor, főleg miután egyre több tagállam jelezte, hogy gondjai lesznek a teljesítéssel.)
Egy-egy férőhely korszerűsítése 5 ezer forint beruházást igényel, a legtöbb termelő pedig, bár végrehajtotta a cserét, nem bővítette a férőhelyek számát. A ketreccsere összesen 17 milliárd forint beruházást igényelt a magyar termelőktől. Hosszabb távon, a piac újrarendeződését követően újból nőhet a hazai piacra érkező import − bár a tojásárak várhatóan stabilizálódnak majd −, persze nem az első fél évben, a mostaninál pedig a nagyobb önköltség miatt magasabb árszinten (piaci elemzők szerint nagyjából 50 forinton). Jelenleg a tojás fogyasztói ára 30−42 forint darabonként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve