A bejegyzés szerint az üzemeltető elkezdte felszedni a térköveket a korzó melletti parkolóban, ezért Gerhard Ákos független polgármester rendőröket hívott szerződésszegésre hivatkozva.
A város szerint október elején azzal szegett szerződést a GOMI Kft., hogy lezárta a büfésort, ezzel pedig lehetetlenné tette az ott lévő büfék működését.
Kapcsolódó
Velence önkormányzata az elmúlt két hétben három lépést is tett az ügyben: birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, és azonnali ideiglenes intézkedést kért a kerítés ügyében, a parkoló elzárása ügyében feljelentést tett a rendőrségen, az építési hatóságtól tájékoztatást kért arról, hogy a GOMI Kft. milyen építési tevékenység végzésére tett bejelentést és nyújtott be kérelmet, amelynek alapján építési területté nyilvánította a teljes partszakaszt.
A GOMI Kft. tavaly júniusban egy óriáskereket állított fel a Velencei-tó partjára az önkormányzat tudta nélkül, idén márciusban pedig Gerhard Ákos polgármester kérése ellenére kerítést akart építeni a velencei szabadstrand köré. A város a nyár elején szerződést is bontott a céggel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve