Tamás Róbert hozzátette ugyanakkor: "ez még nagy optimizmusra nem adhat okot", de bizakodnak, hogy az állapota változni fog.
A kórházban ápolt többi sérült állapotáról elmondta: az égési sérülést szenvedett 50 év körüli nő és férfi állapota stabil, kielégítő. Az orvosigazgató elmondása szerint egy hét, de legkésőbb tíz nap múlva kiderül, mikor mehetnek haza.
A Honvédkórházban ápolt negyedik, súlyos égési sérüléssel ápolt betegről Tamás Róbert azt mondta, az ő állapota is kielégítő, kommunikál, azonban még rengeteg műtét vár rá.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a Honvédkórház mellett a
mentőszolgálatnak, a Belügyminisztériumnak és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a baleset után nyújtott segítségért. A biztosítótársaságokkal folyamatosan konzultálnak.
Összegezve a történteket, az államtitkár elmondta, a Veronánál balesetet szenvedett buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr. A szerencsétlenségben tizenhatan életüket vesztették.
Pintér Lajos veronai tiszteletbeli főkonzul, aki jelen volt a baleset helyszínén és később a kórházban is segítséget nyújtott, úgy fogalmazott, hogy az emberi szolidaritás legfelső foka jelent a veronai orvosok, olasz és magyar civilek, valamint a magyar kormány részéről.
A baleset január 20-án éjjel történt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak - írja az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve