Csak a Neptun rendszert fejlesztő SDA Zrt. indult az EMMI háttérintézménye, az Educatio közbeszerzési eljárásán és meg is nyerte azt nettó 728 millió forintért. A tendert azért írták ki, hogy a "köznevelés a digitális korszakba lépjen", kiváltva a naplókat. A cél, hogy minden ügyintézés, ideértve a szülőkkel való kommunikációt is, egy rendszeren keresztül folyjon.
A Népszabadság értesülése szerint az Educatio azzal indokolta a verseny megkerülését, hogy a Neptun fejlesztője 2004-ben már átengedte a licenc-jogokat az államnak, azzal a kikötéssel, hogy nem módosíthatják azt.
A cég versenytársai azt nem értik, hogy miért kell egy már meglévő szoftvert átalakítani, mikor az Educatio eredetileg egy új, Kréta nevű program fejlesztésére különítette el a pénzt. Ráadásul a piacon vannak más programok is.
A lap szerint Fauszt Zoltán, az SDA tulajdonosának érdekeltségei más tendereken is jól szerepelnek. Fauszt azzal is jól taktikázott, hogy nemrég felvásárolta a @Napló programot, amellyel olyan szakértelmet is megvett, amely felgyorsít5a a Neptun fejlesztését. A cég a karbantartásért is külön számlázhat majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve