Karácsonykor 2,8 millió nyugdíjas kap fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány, és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott, a kormányhivatalok, járási hivatalok fogják kézbesíteni ezeket december 21-24. között.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke úgy hallotta, a járási kormánytisztviselők lesznek a kézbesítők, de konkrét utasítás még nem érkezett, ám hozzátette: "ha Lázár miniszter úr ezt kijelentette, akkor meg is fog valósulni." Még mindig munkaerőhiány van a járási hivatalokban - jelezte a szakszervezeti vezet -, napi tíz órákat dolgoznak a tisztviselők, és most az a kérdés, hogy a kézbesítés idejére az eddigi munkájukat félre kell-e tenniük.
A járási kormánytisztviselőknek a kézbesítés nem tartozik a munkakörükbe. Az eredeti feladatukban kell helytállniuk, mert ha nem intézik el megfelelő időben az ügyiratot, akkor rendbírsággal kell számolniuk - mondta Boros Péterné. Rengeteg megválaszolatlan kérdés marad még: ki marad a hivatalokban, munkaidőben vagy szabadidőben kell majd kézbesíteni, saját vagy hivatali autóval.
Remélem, a döntés ismertetése előtt átgondolták ezt az intézkedést, mert sok mindent felvet - mondta Boros Péterné. - Egy biztos, a kollégáim leterheltsége eddig sem változott, és ezzel most növekedni fog. Egyelőre nincsenek kiképezve postásnak.
Az InfoRádió az ügyben kereste a Pest Megyei kormányhivatalt is, amely nem nyilatkozott, és azt válaszolta, hogy országos jelentőségű ügyben a Miniszterelnökség az illetékes.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve