A MOK közleményben szögezi le, a bértárgyalások során mindvégig a leghatározottabban képviselte azt az álláspontot, hogy az "egészségügy elsőlépcsős alakulatát" nem lehet és nem szabad kihagyni a bérrendezés folyamatából még akkor sem, ha az alapellátó orvosok vállalkozási típusú körülményei között az alapbér kérdése különféleképpen értelmezhető. Mint írják, tiltakozásuk ebben a formában sajnos eredménytelen maradt, ezért jogosnak tartják a háziorvosok elégedetlenségét.
Emlékeztetnek arra is, hogy a kamara szervezésében 2007. február 6-án több ezer érintett részvételével lebonyolított nagygyűlésen számításokkal bizonyították (és azóta számtalanszor hozták ismételten az aktuálisan felelősök tudomására), hogy már az akkori költségszinten is a háziorvosi praxisok bevételének azonnali megduplázására lett volna szükség.
Kiemelik, a nagygyűlés óta eltelt öt esztendőben gyakorlatilag nem történt semmi. Ma az alapellátók ugyanazon a finanszírozási szinten kötelesek biztosítani a gyógyító szolgálatot, amelyről öt éve is nyilvánvaló volt, hogy elégtelen a célra.
Vajon ki gondolhatja komolyan, hogy ilyen körülmények között az érintett 30 ezer egészségügyi munkavállalótól további türelmet várhat? - teszik fel a kérdést Vajon ki az, aki még nem tudja ebben az országban, hogy a háziorvos kar átlagéletkora közelíti a nyugdíjkort, az alapellátást napról napra biztosító orvosok több, mint 25 százaléka már ma is nyugdíjkoron túl gyógyít, miközben Európa szerte a legkeresettebb specialitás a háziorvoslás?
Leszögezik, az alapellátás mellőzése az egész egészségügyi ellátórendszer jövőjét komolyan veszélyezteti, s a MOK a továbbiakban is részt vesz a háziorvosi kar sorsát érintő valamennyi pénzügyi tárgyaláson ,szorgalmazva, hogy ilyenre haladéktalanul kerüljön sor, és egyúttal támogatásáról biztosítja az érintetteket reprezentáló rétegszervezetek követeléseit, aktivitását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve