Az európai háztartások egyre nehezebben viselik az emelkedő árakat, emiatt több ország is stagflációval (infláció plusz nulla növekedés) nézhet szembe, de Magyarországon ez egyáltalán nem valószínű – mondta a Világgazdaságnak Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője. Ezzel arra reagált, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak a növekedés lassulásával kapcsolatos félelmek, sőt van, aki már a recessziót sem zárja ki.
Mindenesetre Suppan Gergely szerint „sok országban csikorgó fékezés lesz”. Bár a világgazdaság nem, de egy-egy ország technikai recesszióba csúszhat, azaz gazdaságának teljesítménye két egymást követő negyedévben is eshet, Magyarország ebből kimaradhat, az év elején ugyanis valóságos bérrobbanás zajlott, miközben a munkaerő-kereslet továbbra is erős és jelentős külföldi működőtőke érkezik.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki az elemzők közül a legalacsonyabb idei GDP-növekedést várja – 2,5 százalékost –, úgy látja, hogy az elmúlt időszakban nem oldódott Magyarország függése a külső környezettől, sőt azáltal, hogy a monetáris és a fiskális politika szigorításba kezdett, elveszett az a koronavírus-válság előtti lehetősége is, hogy élénküljön, ha Európában vagy a világban lassulás kezdődne.
Márpedig a lassulásnak szerinte nagyon nagy a valószínűsége, már az idén összejöhet a technikai recesszió. A várható energiakrízis miatt főként a téli hónapok lehetnek kritikusak, de akár már a harmadik negyedévben is mínuszba kerülhet a növekedés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve