A tárcavezetők a megbeszélésen az agrárium több területét és azok fejlesztésének lehetséges irányait is megvizsgálták. A tárgyaláson az éghajlatváltozás országokat érintő hatásairól a vízgazdálkodásról, illetve az oktatási, kutatási területen történő együttműködésről is egyeztetettek.
Nagy István elmondta, hogy az elmúlt években dinamikusan bővült a külkereskedelmi forgalom Magyarország és a keleti és déli országok között a mezőgazdasági termékek területén. Ennek köszönhetően Vietnámba is jelentősen megnövekedett a magyar export, elsősorban az állati eredetű termékek kivitelének köszönhetően.
Kapcsolódó
Ezt követően a két miniszter részt vett a Master Good Kft. Thanh Hoa tartománybeli baromfifeldolgozó üzemének átadásán. Nagy István emlékeztetett arra, hogy tavaly tették le ennek a baromfi tenyésztéssel és keltetéssel foglalkozó magyar-vietnámi vállalatnak az alapkövét. A miniszter kiemelte, hogy a közös együttműködés 12 millió euró értékben jött létre, melynek nagy részét, 60 százalékát magyar gép- és technológiagyártók biztosították. A tervek szerint évi 8 millió baromfit nevelnek és dolgoznak majd fel az üzemben, ami minőségi fordulópontot jelent majd az ország mezőgazdaságában.
A tárcavezető hozzátette: ez az együttműködés óriási elismerés a magyar vállalatoknak, amelyek a legmodernebb agrártechnológiát, innovációt helyezik előtérbe a működésük során. A XXI. századi, piacképes agrárium felépítése elképzelhetetlen a nemzetközi együttműködések nélkül - hangsúlyozta az agrárminiszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve