A a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárságának tájékoztatása alapján úgy tudja, hogy a kormány a múlt héten határozott arról: Magyarország pályázik az UNICEF globális szolgáltató központjának elhelyezésére, és november 28-án ezt meg is tették.
Miután a nemzetközi szervezet úgy döntött, hogy New Yorkból más városba települ, többen is jelentkeztek - Közép-Európából Csehország van még a pályázók között. A végső döntés december második felében várható.
Az előzetes egyeztetések alapján a központban mintegy 350-en dolgoznak majd, és amennyiben Budapest lesz a nyertes, akkor az alkalmazottak 90 százaléka magyar lehet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve