A strandszék levehető huzatának mosása után, amennyiben a termék újra összeszerelése helytelen módon történik, felmerül a leesés, illetve az ujjak becsípődésének kockázata. Az Ikea öt olyan esetről értesült, amikor a nem megfelelő összeszerelés miatt a Mysingsö strandszékek használat közben összedőltek. Mind az öt esetben ujjsérülés történt, ebből három baleset körömsérüléssel járt. Az említett sérülések Finnországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Dániában, illetve Ausztráliában történtek.
Az Ikea ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Mysingsö strandszék az összes vonatkozó mechanikai, anyag- és kémiai teszten megfelelőnek bizonyult. Mint írták, a balesetekről értesülve teljes körű vizsgálatot kezdeményeztek, mely eredményeinek ismeretében módosították a termék szerkezetét, tovább csökkentve ezzel a helytelen összeszerelés és az abból fakadó balesetek előfordulásának kockázatát. Az új dizájnnal készült termékek várhatóan 2017 februárjától kaphatók az Ikea áruházakban.
A termékek cseréjéhez, illetve a teljes vételár visszatérítéséhez nem szükséges a vásárlást igazoló blokk bemutatása. További részletek elérhetők a www.ikea.hu weboldalon vagy az ingyenesen hívható +36-1-460-31-60-as telefonszámon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve