A megállapodás a jövő év első felében várható, azonban az alkalmazottak visszamenőleg megkapják majd a megemelt bért. Egységes bérajánlat nem lesz, mivel a különböző ágazatokban nagyok a különbségek, de hosszú távú, többéves bérrendezés várható.
Hosszú távú, többéves bérfelzárkóztatás jöhet az állami cégeknél, erre mind a kormányoldal képviselői, mind a szakszervezetek nyitottak voltak a szerdán elkezdődött egyeztetéseken - mondta a Magyar Idők kérdésére Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke. Emlékeztetett, a minimálbér, valamint a garantált bérminimum jövő évi emelése miatt az állami cégeknek kormányzati kompenzációra lesz szükségük, ráadásul jelentős azon munkavállalók száma, akiknek a legalacsonyabb fizetési kategóriák miatt muszáj emelni. A minimálbérek terhe 22 milliárd forintot jelent az állami vállalatoknál, ez az összeg azonban nem áll rendelkezésre, ezért a költségvetésnek kell pótolnia a hiányzó összeget.
Palkovics Imre elmondta, konkrétumokról még kevés szó esett, annyi azonban szinte biztosra vehető, hogy százalékarányosan két számjegyű lesz az átlagos fizetésemelés, a cél a hosszú távú, többéves megállapodás. Ez elkerülhetetlen, mivel a közszférából nemcsak a külföldi ajánlatok, hanem a hazai versenyszféra is elszívja a dolgozókat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve