"A támogatási politikánk egységes elvekre épül, a kultúra és a tudomány támogatásán túl a jótékonykodásban is igen aktívak vagyunk. A támogatások megítélése minden egyes esetben azonos szabályok szerint történik, és minden támogatásunkat a Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá" - nyilatkozta Bentzik Réka, az állami tulajdonú MVM Zrt. kommunikációs igazgatója még júniusban arról, hogy a cég támogatta a Civil Összefogás Fórumot.
Ekkor a Fidesz erősen támadta a Jobbikot, mert az kormánykritikus plakátokat helyezett el az országban, átláthatatlansággal vádolta a pártot. Az ellenzékiek pedig azzal támadtak vissza, hogy a Fidesz és a kormány gyakran támaszkodik az olyan civil szervezetekre, mint a CÖF, amely helyettük hirdet. Azóta pedig több politikus és újság is próbálta kideríteni, hogy az MVM milyen célra adott támogatást az alapítványnak.
Kapcsolódó
Vasárnap Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az állami cég hallgatása tovább erősíti azon gyanújukat, hogy a CÖF 2016 decemberében a társaságtól kapott több mint félmilliárd forintból valósította meg a Jobbik lejáratását. Valamint arra is jutott a pénzből, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök "összemosását" célzó "bohócos plakátkampányt" indítsanak.
A Jobbik politikusa szerint amennyiben ez így történt, az MVM tiltott pártfinanszírozást, illetve hűtlen kezelést hajtott végre. Szávay elmondta, korábban hiába fordult közérdekű adatigényléssel a villamos művekhez, a társaság nem adott tájékoztatást arról, hogy milyen körülmények mellett döntöttek a CÖF alapítványának támogatásáról. Pedig még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila is felszólította az adatok 15 napon belüli kiadására az MVM-et szeptember végén kelt levelében. A társaság azonban az elmúlt másfél hónapban nem tett ennek eleget - tette hozzá Szávay István, azzal kiegészítve, hogy a közérdekű adattal visszaélés vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve