Amint arról beszámoltunk, a Közbeszerzési Értesítőben ez év április 16-án jelent meg a kiírás, amely szerint a szállításra csak egy nyertes ajánlattevővel kötnek megállapodást, így egy cég vagy konzorcium, illetve alvállalkozóik juthatnak hozzá a nagy üzlethez. A nyertes pályázó három éven keresztül, nettó 9 milliárd forint értékben szállíthatott volna bútorokat a központosított közbeszerzésre kötelezett és az önként csatlakozó összesen mintegy ezer intézmény számára.
A KEF közleménye szerint az eljárás megindítását követően felmerült további szempontokat is meg kívánnak vizsgálni a közbeszerzés során, ezért visszavonják a megindított eljárást. A közbeszerzési eljárás kiírása jogszerű volt, de egy kilencmilliárd forint értékű beszerzésnél a közbeszerzési szabályokon túl más, jelen esetben gazdaságfejlesztési és akár szociális szempontokat is mérlegelni kell - idézi a közlemény Gyöngyösi Zoltánt, a KEF főigazgatóját.
A KEF szerint érdemes megvizsgálni az eljárás eredményeként megvalósuló beszerzések kis- és közepes vállalkozásokra gyakorolt gazdaságélénkítő hatásait, és kifejezetten fontos a csökkentett munkaképességűek foglalkoztatásának lehetséges támogatása. A bútorgyártás olyan iparág, ahol a megváltozott munkaképességű alkalmazottak számára munkát biztosíthat az adott vállalkozás.
A gazdaságélénkítési és szociális foglalkoztatási szempontokat is magába foglaló eljárás újragondolása során a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati és társadalmi egyeztetést kíván megvalósítani az érintett tárcák és civil szervezetek bevonása mellett, amelynek eredményeként indulhat meg az új eljárás - áll a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve