Északon, északkeleten helyenként 0 fok körüli volt a hőmérséklet szombat késő délután. Mindeközben a fővárosban és a Dunántúlon 7 fokot is mértek.
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A déli szél megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható - írta az OMSZ.
Kapcsolódó
Az előrejelzés szerint a következő napokban melegszik az idő. Kedden akár 18 fokot is mérhetnek, többfelé a leghidegebb órákban is plusz 10 fok lesz.
Hétfőn számottevő csapadék nem valószínű. A déli szelet többfelé élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös, borús északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Kedden túlnyomóan derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható, ugyanakkor a Dunántúlon vastagabb fátyolfelhők is szűrhetik a napsütést. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország túlnyomó részén 12 és 18 fok között valószínű, de ahol tartósan borult marad az ég, ott ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve