A szövetkezeti hitelintézeti integráció átalakítására azért van szükség, mert az együttműködés eddigi formái nem voltak kellően erősek, és mert önmaguktól, önerőből megújulni nem képesek - Vojnits Tamás, a takarékban igazgatóságának elnöke. Elmondta: az elmúlt húsz évben a takarékszövetkezetek, hitelszövetkezetek száma közel a felére csökkent, a tagok száma több mint egymillióról közel százezerre esett vissza, és a szektor piaci részesedése 4 százalékra zsugorodott. Emellett több olyan esetre derült fény, amikor a rendszer hiányosságai miatt egyes takarékszövetkezetek milliárdos visszaéléseket követtek el, azaz felelőtlenül bántak a betétesek, saját tagjaik és a közös alapok pénzével - fűzte hozzá az elnök.
Vojnits Tamás úgy vélekedett, alaptalan kisajátításként vagy államosításként értelmezni a történteket. Egyrészt, mert a szövetkezeti hitelintézetek eddig is magántulajdonban voltak és ugyanúgy magántulajdonban is maradnak. Saját kockázatukra gazdálkodnak, és a részjegytulajdonosok hazavihetik a pénzt, ha a szövetkezeti hitelintézet nyereségesen működik. Másrészt az államnak eddig is komoly tulajdonrésze volt a Takarékbankban és a szövetkezeti integrációk egyes szervezeteiben, például az OTIVA-ban.
Nem arról van tehát szó, hogy az állam most beteszi a lábát egy teljesen új területre, hanem arról, hogy jelentős tőkét juttat egy olyan rendszerbe, amelyben saját magának is tulajdonrésze van, közösen a szövetkezeti hitelintézetekkel. "Az állam valóban létrehozza a takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek új integrációját, hogy a jól működő szektor az egész országot gazdagabbá tegye és az adófizetők pénze gyorsan megtérüljön. Ezért emelt az állam tőkét a Takarékbankban, amiért cserébe - mint bármely többségi tulajdonos - bizonyos elvárásokat fogalmazott meg a rendszer működésével kapcsolatban. Többek közt ezeket az egységes elvárásokat tartalmazzák az új szövetkezeti hitelintézeti alapszabályok, illetve a Takarékbank új alapszabálya" - közölte Vojtits.
Az állami szerepvállalás erősítése csupán átmeneti - válaszolta annak firtatására, meddig marad többségi tulajdonos az állam a Takarékbankban. Amint a megújulási folyamat egy, a törvényben is meghatározott szakaszához érkezik, az állam kivonul a rendszerből, mert nem akar "ráülni" a szövetkezeti hitelintézetek együttműködésére. Csak addig száll be az üzletmenetbe, amíg a rendszer megújítására, feltőkésítésére a rendszernek magának szüksége van, és csak azért, mert az integrációk az elmúlt tíz évben önmaguktól nem voltak képesek megújulni. "Minden egyéb, a későbbi privatizációval kapcsolatos állítás, jelenleg csak a fantázia világába tartozik" - közölte az új elnök.
Az átalakulás eredményeként nemhogy csökkenne, éppen ellenkezőleg, megnő a szövetkezeti hitelintézetek szerepe: megerősödve tudnak részt venni a vidék hitelezésében és betétgyűjtésben. A tulajdonosok is egyértelműen nyernek az új integrációs struktúrával, hiszen a nagyobb volumenű hitelezés - ha megfelelő bankszakmai tevékenységgel párosul - várhatóan magasabb nyereséget eredményez majd - hangsúlyozta Vojtits.
A további lépésekről elmondta: a héten megtartott közgyűlést követően elkezdődik a szövetkezeti hitelintézeti szektor átvilágítása, majd - az erre vonatkozó szabályzatok elfogadása után, de várhatóan még az év vége előtt - beáll a szektor és a központi bank egyetemleges felelőssége a kötelezettségeik vonatkozásában. Vagyis a keresztgarancia már idéntől életbe lép, így a szövetkezeti hitelintézetek partnerei (betétesei) jóval nagyobb biztonságban lesznek, mint korábban. Az elkövetkező hónapok feladata lesz kidolgozni azokat a koncepciókat és terveket, amelyek többek közt a működés további egységesítésének, a banki szolgáltatások korszerűsítésének, a marketing és az informatika egységes fejlesztésének, a Magyar Posta szerepvállalásának, illetve a szövetkezeti hitelintézeti szektor vállalati/kkv hitelezésének részleteit érintik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve