A szervezet - amelyet Orbán Viktor alapított és Mészáros Lőrinc elnököl - ezúttal minden korábbinál több pénzből gazdálkodhatna. Tavaly december elején a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2,93 milliárd forintos programra adta áldását, azaz elvileg a FUNA ennyi adóforintot próbálhat meg összekalapozni (a taópénz lényege, hogy a felajánló cégek ahelyett, hogy az államkasszába fizetnék be az adott összeget, egy sportszervezetnek adják) - írja a Magyar Nemzet.
A Felcsút a dotáció nagy részét az úgynevezett Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Sportkomplexum már egy évvel korábban megkezdett építésére igényelte. A sportcsarnok és konferencia-központ befejezésére, illetve a tó kialakítását is magába foglaló parkosításra összesen 3,57 milliárd forintot szántak, amiből bő 2,5 milliárd lenne támogatás, a többi önrész. Igen ám, de szűk két hónappal a június 30-ai határidő kifutása előtt - legalábbis az MLSZ hozzáférhető adatai szerint - még csak 1,3 milliárd forinton állt a felcsúti taószámláló.
Az akadémiához irányított adóforintok látszólagos elakadása azért érdekes, mert korábban soha nem jelentett problémát a szervezetnek a támogatás begyűjtése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve