Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátó üzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések - erősítette meg a Miniszterelnökség Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke kérdésére.
Gyimesi László levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét. Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.
A kérdésre adott pozitív válasz - a vonatkozó jogszabályok betartásával együttesen - megnyitja az elmúlt hónapokban jövedelem nélkül maradt zenészek foglalkoztatásának lehetőségét azok számára, akik nem koncert, fesztivál vagy más, a zenét mint főszolgáltatást nyújtó feltételek között folytatják tevékenységüket.
Az ügy azért is aktuális, mert Budapest kivételével június 1-től a házasságkötés és a házasságkötést követő legfeljebb 200 fős családi rendezvény is megtartható vendéglátó üzletben vagy szálláshelyen, beleértve a zenés szolgáltatás biztosítását.
Magyarországon 45-50 ezer vendéglátóhely működik, negyedük Budapesten. Zenét a szállodák, éttermek, kávéházak, pincészetek megközelítőleg 20-30 százaléka szolgáltat, ami 10-15 ezer foglalkoztatási helyet jelent. Az ott fellépő muzsikusok többsége a nyári főszezonban jut stabil keresethez, az év többi szakában csökken a lehetőségek száma. A foglalkoztatás - a nyári szezon kivételével - jellemzően nem folyamatos, nem mindennapos. Néhány cigányzenét szolgáltató éttermet, szállodát leszámítva az alkalmi és a hétvégi zeneszolgáltatás a jellemző.
Az MZTSZ kéri és ösztönzi a vendéglátóhelyek tulajdonosait és vezetőit arra, hogy éljenek a zenészfoglalkoztatás most kihirdetett lehetőségével. A szakszervezet minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy megfelelően tájékoztassa tagjait és az érintetteket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve