Az uniós szankciók nem vonatkoznak erre a projektre, az orosz partnerrel pontosan ugyanúgy zajlottak a tárgyalások az elmúlt hetekben, mint azt megelőzően - mondta az InfoRádiónak a paksi bővítés kormánybiztosa. Aszódi Attila kifejtette: most a megvalósítási megállapodásokról tárgyalnak, arról, hogy pontosan hogyan fogják magát az erőművet megépíteni, milyen paraméterekkel, és hogyan fogják ezt működtetni. "Ezeket egyeztetjük jelenleg" - mondta.
A kormánybiztos arról is beszélt, hogy az erőmű építésének engedélyeztetése gyakorlatilag már elindult, hiszen a telephely-vizsgálati programnak az engedélyezése már folyamatban van. Felhívta a figyelmet, hogy nagyon sok engedélyt kell beszerezni.
Tájékoztatása szerint az építés 2018 körül kezdődhet el, ez még az engedélyezési folyamattól és a tervezéstől is függ, "de nagyjából ez a céldátum". Az új blokkok pedig a tervek szerint 2025-2026 magasságában tudnak elindulni - fogalmazott.
Aszódi Attila kifejtette: számítások szerint a két új paksi blokkból származó villamos energia egységköltsége nagyjából 15 és 17 forint között lesz kilowattóránként, persze ez számos dologtól függ.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve