Elkészül az év végére a MÁV és a GYSEV részére az a GSM-R rendszer, amellyel Magyarország csatlakozik az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez (ERTMS) - mondta Agárdi Ferenc, a projektgazda NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektigazgatója a fővárosi központ átadásán. A GSM-R rendszer lehetővé teszi, hogy a vonatoknak ne kelljen megállniuk az országhatáron, sem mozdonyt, sem pedig mozdonyvezetőt nem kell cserélniük.
A rendszer első fázisa egy budapesti és egy vidéki központból, 147 bázisállomásból, 1150 kilométer optikai hálózatból, valamint egy új diszpécser rendszerből áll. Az első fázisa az év végére készül el, és a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében 85 százalékos, 23 milliárd 670 millió forintos európai uniós támogatással valósul meg - ismertette a projektigazgató.
A most átadott budapesti központ párja már elkészült Székesfehérváron. Üzemzavar esetén az egyik központ át tudja venni a szükséges funkciókat a másiktól - tette hozzá a projektigazgató.
Az év végére 935 kilométer vágányhosszon elkészülő új rendszer része két európai vasúti folyosónak. Az egyik a spanyolországi Valenciából indul, és Franciaországon, Olaszországon, Szlovénián áthaladva érinti Budapestet. A másik folyosó pedig Drezdától indulva Csehországon és Ausztrián át érkezik Magyarországra, majd halad tovább Romániába.
A fejlesztés második szakaszában - várhatóan 2020-ra - 2500 kilométer hosszan épül ki a GSM-R rendszer.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve