A bankszövetség a kormányzattal folytatott tárgyalások keddi fordulójára két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztett elő. Három fő eszköz kombinációját vizsgálta meg a szövetség: a kedvezményes árfolyamon történő átváltás (forintosítás), a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem lehetséges kombinációit, és a két optimálisabb verziót tették le a kormány asztalára.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a Magyar Bankszövetség javaslata tárgyalási alapként szolgálhat a devizahiteles mentőcsomagról szóló egyeztetések során. Varga Mihály erről az M1 Híradójában beszélt kedden. Úgy fogalmazott: a javaslat tárgyalási alapként szolgálhat, bár a szövetség nyilvánvalóan arra törekedett, hogy a bankok pozícióját próbálja meg levédeni. A miniszter szerint bármilyen megoldást is találnak, az csak olyan lehet, ahol közösen, "nagyjából arányosan" vesznek részt a felek a terhek csökkentésében.
Sütő Ágnes szerdán azt mondta, a bankszövetség kész a tárgyalások folytatására, a további szakmai egyeztetésekre. A kommunikációs vezető az MTI érdeklődésére közölte, hogy csütörtökön nem készülnek következő tárgyalási körre, a miniszter és a bankszövetség elnöke várhatóan telefonon egyeztet majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve