A tavalyi utasforgalmi rekord után az idén újabb kiváló évre számított, több mint 17 millió utassal. Ehhez képest a repülőtér augusztus végéig csak 3,5 millió utast fogadott, szemben a tavaly augusztus végéig számlált 10,6 millió utassal. Az áprilisi mélypont után - lassú emelkedést követően - augusztusban az utasszám elérte a 393 665-öt, azonban ez is messze elmarad a tavaly augusztusi 1,6 milliós utasszámtól.
A kormány által bejelentett beutazási korlátozások várhatóan hasonlóképpen fogják befolyásolni az utasforgalmat, mint ahogyan az március közepe és június között történt. A Wizz Air és a Ryanair már bejelentette járattörléseit a következő időszakra, a többi légitársaság pedig a napokban dönt a menetrend újratervezéséről és járataik törléséről.
A várható járattörlések és utasszámcsökkenés alapján a Budapest Airport arra számít, hogy a következő időszakban legfeljebb napi 3000 utasa lesz, az ilyenkor szokásos napi 45-50 000 helyett. Az idei éves utasszám a tervezett maximum egyharmada lehet.
A Budapest Airport 2020-as, még a koronavírus-járvány előtti üzleti terve sem az utasszám, sem pedig a pénzügyi mutatók területén nem fog teljesülni. A vállalat március óta a leálló légiközlekedés következtében szinte minden bevételétől elesett, amely a 2020-as pénzügyi eredményekre is jelentős hatással lesz - közölték.
A nyilvánosan elérhető céginformációk alapján a 2019. december 31-ével zárult pénzügyi évet közel 333 millió euró árbevétel mellett 88 millió euró adózott nyereséggel zárta a Budapest Airport Zrt. A társaság árbevétele 2018-ban 297 millió eurót tett ki, adózott eredménye pedig 76 millió euró volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve