A bankcsoport 2014-ben 48,5 milliárd forint céltartalékot képzett a visszatérítésekre. A jelzáloghiteles ügyfeleknek visszajáró átlagos összeg 1,45 millió forint, az autóhiteleseknél 300 ezer forint volt. Az egyedi esetek ugyanakkor ettől az átlagtól jelentős eltéréseket mutatnak, hiszen a visszatérítés, illetve jóváírás összege függ például a hitelfelvétel időpontjától, a hitel összegétől, kamatától, futamidejétől - fűzik hozzá. Mivel az autóhitelek forintosítása nem volt kötelező, az érintett ügyfeleknek a Budapest Autó a következő hetekben kamatkedvezményes forintosítási ajánlatot tesz.
A jelzáloghitellel, illetve személyi kölcsönnel rendelkező ügyfeleknek a bank összesen mintegy 23 ezer levelet postázott, míg a Budapest Autó mintegy 91 ezer levelet adott postára április 30-áig.
Az elszámolással kapcsolatos megnövekedett számú feladatokra a bankcsoport belső átszervezésekkel, és közel 90 új munkatárs felvételével készült fel. A Budapest Bank vállalta, hogy a 2010. november 27. és 2014. július 19. közötti szerződésekre vonatkozóan is elszámol az érintett ügyfelekkel, és az egyoldalú szerződésmódosítások nyomán keletkezett túlfizetéseket visszatéríti - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve