A CBA Kft. hétfői közleményében emlékeztet rá: a múlt héten jelent meg hír arról, hogy a Delikát Kft., a CBA Kereskedelmi Kft. egyik franchise partnere ellen hatósági vizsgálat indult.
A CBA Kft. ismételten hangsúlyozza: a Győr-Moson-Sopron megyében működő vállalkozás napi ügyeiről (franchise kapcsolat révén) nincsen konkrét, mindenre kiterjedő információjuk. "A vizsgálatról mi is a sajtóból értesültünk" - jegyzik meg. Hozzáteszik azt is, szükségesnek tartják, hogy a Delikát Kft. által üzemeltetett CBA élelmiszerüzletek zavartalan működését biztosítsák.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a múlt héten adott tájékoztatást arról, hogy mintegy négymilliárd forint adót csalt el egy abdai kft., amely magyar cégektől vásárolt elvileg szlovák cégek számára árut, az azonban nem hagyta el Magyarországot, az áfát viszont visszaigényelték. Az ügyben nyolc ember előzetes letartóztatásba, öt pedig házi őrizetbe került.
Az adóhatóság azt írta: a példátlan adócsalásért akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság. Az akcióban, amelynek során lecsaptak a céghálózatra, negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó vett részt.
A Kisalföld című megyei napilap aznapi számában írt arról, hogy a CBA franchise-rendszeréhez tartozó abdai Delikát Kft. az érintett társaság.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője ezt követően közleményben tudatta: azokat a vállalkozásokat, amelyek jogerős és végrehajtható bírósági ítélet alapján bűncselekményt követtek el, azonnali hatállyal kizárják a rendszerből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve